TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK

2024/2025-ÖS TANÉV


Iskolánk az ország egyetlen, öt évtizedes múlttal rendelkező hajózási iskolája. Fennállása alatt hajósok generációi kerültek ki padjaiból. A szakmai kapcsolataink révén tudjuk segíteni diákjainkat, hogy a szakirányú képesítésük és nyelvismeretük alapján, hajózási társaságoknál a tengeri vagy folyami, illetve személy- és áruszállító hajókon a speciális munkaterületekkel megismerkedjenek.


Az iskolánkban oktatott idegen nyelvek: angol, német, francia

(az első, illetve a második idegen nyelv kötelező, de fenti háromból választható)


A tanulmányok alatt több szakmai képesítés is megszerezhető. - A hajózáshoz szorosan kapcsolódó szakmai képzések, hatósági vizsgákra felkészítő modulok.

Intézményünk több Sportági Szakszövetség támogatásával több mint 3 éve megkezdte a sportedzők képzését. Az iskola három éve csatlakozott a HONVÉD KADÉT PROGRAMHOZ (HKP I) További részletek: https://kadetprogram.hu/

Az iskolánkat választó tanulóknak igény és szükség szerint kollégiumi elhelyezésre van lehetőség.



A 2024/2025-as tanévben a következő szakmák indítását tervezzük:


1. TECHNIKUM - 5 évfolyam érettségi végzettség és technikus szakma


Közlekedés és szállítmányozás ágazat


• 5 1041 15 01 Hajózási technikus

tagozatkód: 0162

Ajánlott azok számára, akit érdekelnek a vízi tevékenységek, a hajótípusok és hajózási módszerek, a különböző gépi, villamos és navigációs berendezések, azok működése, illetve a környezetvédelem területe. A végzettek önállóan és biztosan kezelik a hajók, kikötő berendezéseit, ismerik a kötélkezelési munkafolyamatokat.

Szakmához kötődő további sajátos követelmények:

- úszástudás (400 méteres táv folyamatos leúszása, bármilyen úszásnemben)

- matrózvizsga; hajós szolgálati könyvvel való rendelkezés

- kedvtelési célú kisgéphajó-vezető képesítés

- hivatásos kisgéphajó-vezetői képesítés


• 5 1041 15 05 Közlekedésüzemvitel-ellátó technikus (hajózási szakmairány)

tagozatkód: 0163

Ajánlott azok számára, akit érdekelnek a vízi fuvareszközök, a személyszállítással, árufuvarozással kapcsolatos feladatok, mely során kapcsolatot tart a közlekedési hatóságokkal, szervezetekkel.

Szakmához kötődő további sajátos követelmények:

- úszástudás (400m táv folyamatos leúszása, bármilyen úszásnemben)

- matrózvizsga, hajóskönyv

- kedvtelési célú kisgéphajó-vezetői képesítés


• 5 1041 15 06 Logisztikai technikus

tagozatkód: 0164

A logisztikus részt vesz a termékek, szolgáltatások értékesítési feladatainak ellátásában, tervezési, készletezési folyamatokat irányít. Elvégzi a raktározási feladatok. Előkészti a személyszállítással, árufuvarozással összefüggő szerződéseket. Kapcsolatot tart az ügyfelekkel, közlekedés hatóságokkal, ügyintézői feladatokat végez. Részt vesz a különböző fuvareszköz-, illetve árukárok kivizsgálásában, intézi a kárügyeket.


Sport ágazat


• 5 1014 20 02 Sportedző, sportszervező sportág: (kajak-kenu, evezés, vitorlázás)

tagozatkód: 0165

A sportedző – sportszervező szakember sportág-specifikusan, célirányosan tervezi, szervezi és irányítja a sportolók, csapatok rövid-, közép- és hosszú távú felkészítését és versenyeztetését. Megtanítja a sportág technikai, taktikai és játékrendszer-ismereteit, játék- és versenyszabályait. Értékeli a sportolók edzéseken és a versenyeken nyújtott teljesítményét, a korszerű pedagógiai és edzéselvek, edzésmódszerek figyelembevételével fejleszti teljesítőképességüket és teljesítőkészségüket. Edzőmérkőzéseket és -versenyeket, illetve edzőtáborokat, egyéb sportrendezvényeket szervez.  



2. SZAKKÉPZŐ ISKOLA - 3 évfolyamos szakmai képzés


Közlekedés és szállítmányozás ágazat

• 4 1041 15 02 Képesített hajós

tagozatkód: 0171

Számítani lehet rá a hajók rakodásában, manővereiben, utasok irányításában, Elsősegélyt nyújt, nyílt vízen vízből mentési feladatokat lát el. Felkészíti a hajót indulásra és menet közbeni felügyeli a hajó működését. Bekapcsolódik a hajó gépházi és fedélzeti munkáiba. Kezeli a hajók kikötői berendezéseit, elvégzi a kötélkezelési munkafolyamatokat. Követi a vízi utak és a hajó szabályszerű jelzéseit. Kisgéphajót önállóan vezet. A szakma szabályainak megfelelően bemutatja a hajózási eseménnyel összefüggő tényeket, szükség szerint alapfokon idegen nyelven (német és/vagy angol) kommunikál.

Szakmához kötődő további sajátos követelmények:

- úszástudás (400 m táv);

- matrózvizsga (igazolás vagy oklevél);

- hajós szolgálati könyvvel való rendelkezés


• 4 0722 15 03 Kishajóépítő és -karbantartó

tagozatkód: 0172

Épít - hagyományos és modern technológiával - fahajókat, csónakokat; egyéb fából készült kapcsolódó eszközöket és termékeket. Készít - egyedi és sorozatgyártási technikával - műanyag hajókat, csónakokat, valamint kapcsolódó műanyag alkatrészeket is. Javítja a kishajókat és csónakokat. Elvégzi a szükséges karbantartási és felújítása munkálatokat. A szakmai idegen nyelven (angol és/vagy német) alapfokon kommunikál. Használja az informatikai eszközöket, felületeket, weboldalakat.

Szakmához kötődő további sajátos követelmények: vizsgaremek készítése



 FELZÁRKÓZTATÓ PROGRAMOK

      -        a tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatását több program segíti

Dobbantó program - a szakképző iskola előkészítő évfolyama, ahol alapkompetencia-fejlesztés folyik. A programban mentor tanár közreműködésével minden tanuló egyéni, a saját képességeinek és terveinek megfelelő fejlesztést kap. Ezt követően a tanuló tovább léphet a műhelyiskolai képzésbe, ahol 6-24 hónap alatt részszakmát tanulhat.


      -        FÉMIPARI GYÁRTÁSELŐKÉSZÍTŐ

               o        Anyagismeret, Gépészeti és Villamos alapismeretek, Hegesztés

      -        KISHAJÓALKATRÉSZ JAVÍTÓ

               o        Anyagismeret, Technológia – fa, műanyag és fémhajók gyártása





A FELVÉTELI KÉRELMEK RANGSOROLÁSÁNAK SZEMPONTJAI

A TECHNIKUMBAN ÉS A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁBAN


Tanulmányi eredmények: a 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi eredményei/ és pályaorientációs beszélgetés alapján (mely időpontjáról a weboldalunkon adunk tájékoztatást: hajozasi.fw.hu).


TOVÁBBI FELVÉTELI FELTÉTELEK:

- Szakmánként előírt egészségügyi alkalmassági követelmények / hajóorvosi vizsgálat a Hajózási technikus, a Közlekedésüzemvitel-ellátó technikus (hajózási szakmairány) és a Képesített hajós szakmákban / a Képzési és kimeneti követelményekben meghatározott előírások www.ikk.hu


NYÍLT NAPOK / ISKOLAI BEMUTATKOZÁS

A nyílt napokon való részvételhez regisztráció szükséges, amelyre a honlapon közzétett regisztrációs lap kitöltésével lehet jelentkezni.


Nyílt napok időpontjai

2023. október 11. 17:00-17:30 online

2023. október 24. 10:00 óra és 13 óra (Hunnia iskolahajó)

2023. október 25. 17:00-17:30 online

2023. november 09. 17:00-17:30 online

2023. november 22. 17:00-17:30 online

2023. december 06. 17:00-17:30 online

2024. január 10. 17:00-17:30 online

2024. január 17. 17 órától ISKOLAI NYÍLT NAP (Iskola)

2024. január 24. 17:00-17:30 online


A képzési struktúránk fejlesztésével továbbra is arra törekszünk, hogy a Képzési és Kimeneti Követelmények alapján további, keresletvezérelt szakmai képesítéseket szerezhessenek meg a tanulók a szabad sáv terhére kialakított tantárgyakban.

Kedves nyolcadikos Lányok és Fiúk! Miért is válasszatok minket?

MERT:

• hajózni és ezáltal világot látni jó,

• a képzés során több szakmai képesítést is szerezhetsz, amelyekkel nagyon könnyen lehet munkát találni Magyarország és az Európai Unió vezető hajós társaságainál, illetve a vízügynél, a vízi rendészetnél, a honvédségnél, a vízi mentőknél és a kikötőkben, illetve a közlekedés, áru-, és személyszállítás és a hozzákapcsolódóan a logisztikai számos területén,

• a kadét program keretein belül honvédelmi alapismeretek elsajátítása;

• hajón töltheted a szakmai gyakorlatot, így sok szép helyre eljuthatsz;

• iskolai szervezésű külföldi utazásokon gyakorolhatod az idegennyelv-tudásodat;

• vízi táborokat szervezünk;

• a vizes sportok élménye, a természet közelsége összhangban áll az iskola ÖKO szemléletével;

• jó hangulatú osztálykirándulások;

• családias, odafigyelő légkör.


HAJÓZNI MUSZÁJ

1131 Budapest, Jász utca 155. Telefonszám: (1) 340-83-46, illetve 451-06-07

Honlap: www.hajozasi.fw.hu

E-mail: titkarsag@mhajozasi.hu vagy iskolatitkar@mhajozasi.hu

www.facebook.com/MagyarHajozasi


______________________________________________________________________


Az iskolát bemutató video 2023-2024-es tanév



Az iskola képzéseit bemutató videó 2022/2023-as tanév



Az iskola képzéseit bemutató videó 2021/2022-es tanév















Regisztráció ITT





BEMUTATÓ PPT