Összefoglaló a 2017-es Gólyatáborról


Kísérő tanárok: Somogyi Dóra, Fülep Gáborné, Vígh Emilné, Halász Endre, Grigoreff György, Bach Péter


Ifjúsági kísérők: Málik Rebeka, Lovász Bence, Török László, Izsold János, Fekete Máté

Gyülekező és indulás Kismarosra: 8:30-kor volt a gyülekező a Nyugati-Pályaudvarnál és a 9:07-es vonattal indult a csapat Kismarosra. Az út jó hangulatban telt, folytak a beszélgetések a leendő osztálytársak között. A csapat, a kísérő tanárokkal és az ifjúsági kísérőkkel, háromnegyed tíz környékén szállt le a vonatról, és tíz óra körül érkeztek meg a táborhelyre, a Kanyar-Tanyára. Itt megismerkedtünk Laci bácsival, a házigazdával, majd egy gyors eligazítást tartottak a tanárok és az ifi kísérők is megkapták csapatuk névsorát.

Szállások elfoglalása: Miután lezajlott az eligazítás mindenki elfoglalhatta a szállását.

Kisvasúttal Király-rétre: Szinte leheletvételnyi időnk sem volt, máris indultunk a kisvasúthoz, ami felvitt minket Király-rétre. Mielőtt felszálltunk volna a kisvasútra, felolvastuk a csapatok névsorát és mindenki úgy próbált helyezkedni, hogy a csapattársaival nagyjából egy helyen legyen. Nagyon szép tájon mentünk keresztül, míg elértük úti célunkat. Király-réten meglátogattuk a tanösvényt, ahol érdekes információkat szereztünk a környékről valamint élőlényeiről. Az erdőben való sétát követően tanáraink által összeállított sorversenyeken kellett részt venni. Volt, hogy a csapatnak egy a tanárok által összeállított, „ízletes” koktélhoz hasonló készítményt kellett megkóstolni, vagy a jól ismert „gólya viszi a fiát”. A sorversenyeket követően egy közeli játszótéren kellett egy akadálypályát teljesíteniük a csapatoknak, ahol voltak nagy esések, szerencsére sérülések nélkül, és nagyon jópofa képek készültek.

Miután itt is végeztünk a kissé fáradt csapat elindult a kisvasút felé. A vissza út is nagyon jó hangulatban telt. A szállásra visszaérkezvén a napot egy kis közös focival, bőséges vacsorával és beszélgetésekkel vezettük le.

Kenuzás Nagymarosra: Második nap reggelén a közös reggelizést követően a csapat a Duna-part felé vette az irányt, ahol Malárik Attila és segítői tartottak egy mindent átfogó oktatást a kenuzással kapcsolatban. Nem sokkal a vízre szállás után a csapat egy homokos partnál állt meg kicsit fürdeni és pihenni. A jó hangulatú fürdést követően ismét vízre szálltunk és elindultunk Nagymaros felé. Az út jó hangulatban telt, szép tempóban tudtunk haladni (annak ellenére is, hogy az idő kicsit szeles volt), és eközben megcsodálhattuk a visegrádi várat a Duna-kanyar felett. Nagymarosra érkezvén a kenukat partra húztuk és nekiálltunk elfogyasztani a magunkkal hozott szendvicseket. Akik nem féltek a hideg víztől, azok be is mentek egy kis labdázás vagy hűsölés erejéig. Mindenki pihent egy kicsit, elmentünk boltba, és miután visszaértünk a strandra, utunkat Kismaros felé vettük. Az indulás után körülbelül 10-15 perccel a Duna egy lassú folyású részén a kenuk egymás mellé állva csordogáltak lefelé és eközben be lehetett ugrani a vízbe, ami jó alkalom volt egy esetleges borulás esetén a kenuba való visszaszállás gyakorlására. Ezt a kis megállást követően jó iramban haladtunk úti célunk felé. A partraszállást követően a kenukat ki kellett takarítani és fel kellett vinni, hogy fel tudjuk őket pakolni az utánfutóra. Ezután a megfáradt csapat visszaindult a szállásra, ahol tüzet raktunk, és Grigoreff tanár úr főzött nekünk vacsorára nagyon finom paprikás krumplit. A jóízű vacsorát követően a csapatoknak az ifikísérőik által összeállított kvízkérdésekre kellett lehető legjobb tudásuk szerint válaszolniuk, hogy minél több pontot gyűjtsenek.

3.nap Gólyaeskü és hazautazás: A reggeli elfogyasztását követően ifjú gólyáink letették a gólyaesküt. Az eskütételt követően mindenki összepakolt és elindultunk a vonatállomásra, ugyanis a gólyatáborunk végéhez értünk. A vonatút nagyjából 45 perc volt és meg is érkeztünk Budapest Nyugati-Pályaudvarra. Itt elköszöntünk a többiektől és mindenki elindult haza.

Rövid összegzés: A tábor szerintem nagyon jó hangulatban telt, sok szép élményben volt részünk. A gólyák nagyon lelkesek voltak, és sem a tanároknak sem pedig az ifjúsági kísérőknek nem akadt nagy fegyelmezési problémájuk.