Tisztelt Érdeklődők!  Kedves Jelentkezők!


Újra indítunk nyelvi előkészítő osztályokat a következő tanévtől mindkét szakgimnáziumi képzésben. Ezen osztályok népszerűségét az adja, hogy diákjaink a 9. évfolyamon emelt óraszámban tanulnak idegen nyelvet, angolt vagy németet.


Ezzel együtt véglegessé váltak a 2017/18-as tanévben induló osztályok kódjai:


Szakgimnáziumi képzés

hajós osztály (nem nyelvi előkészítő) 0162

hajós osztály (nyelvi előkészítő) 0164

szállodahajós osztály (nem nyelvi előkészítő) 0163

szállodahajós osztály (nyelvi előkészítő) 0165


Szakközépiskolai képzés

hajós szakmunkás 0171

kishajó építő 0172


Iskolánk OM azonosítója: 203031

Feladatellátási hely: 014




A 2017/2018. tanévre felvettek jegyzéke


Felvettek




Tankönyvekkel kapcsolatos információk


A Magyar Kormány döntése alapján, a 2017. szeptember 1-én kezdődő tanévtől már több, mint 1 millió diák részesül ingyenes tankönyvellátásban. Az ingyenesség alanyi jogon jár minden általános iskolás, valamint a középiskolák első évfolyamán tanuló diáknak.

Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy a gyermeke számára megrendelt tankönyveket az iskolába a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO), 2017. augusztus 15-én kiszállította.

További tankönyvigény esetén az iskolák szeptember 15-ig adhatnak le pótrendelést. A KELLO 2017. szeptember 25–től kezdi el kiszállítani a pótrendeléseket. A tanév folyamán van lehetőség iskolán keresztüli további tankönyvrendelésre 2018. április 30-ig.

Amennyiben a szülők nem az iskolán keresztül szeretnék megvásárolni gyermekük számára a tankönyveket, vagy egyéb tankönyvekre is szükség lenne, akkor a KELLO-nál többféle módon is lehetőség nyílik a kiadványok beszerzésére. A KELLO az év nagy részében fogadja és teljesíti a megrendeléseket webshop-on keresztül (webshop.kello.hu), valamint a Kódex Tankönyvcentrumban (1054 Budapest, Honvéd u. 5.).

Fizetős diákok (a középiskolák 2., 3. és 4.-ik évfolyamán ingyenes tankönyvellátásra nem jogosult diákok):

A tankönyvek kiszállítását és a szállított mennyiség iskola általi visszaigazolását követően történik a számlázás (fizetős diákok esetén), illetve a számla postázása. Minden esetben a kiszállított tankönyvmennyiség alapján számlázunk. A számlák megérkezését követően azokat a szülők/ gondviselők/ diákok az iskolától a tankönyvek átvételekor kapják meg.

Azon fizetős tanulók részére, ahol a szülő jelezte az elektronikus számla igényét, nem küldünk papír alapú számlát. A tankönyvrendelési felületen az online fizetés ténye látható a tankönyvfelelős számára, aki ez alapján meg tud arról bizonyosodni, hogy kiegyenlítették adott diák tankönyveinek ellenértékét.

A befizetések határideje: 2017. szeptember 15.

A szülői felületen történő fizetés mellett lehetőség van banki átutalással is kiegyenlíteni a tankönyvek ellenértékét a számlán található KELLO bankszámlaszámra 64400068-30107825-11100049. Kérjük, ebben az esetben az utalás „közleményében” feltétlenül szíveskedjenek megadni a kifizetendő számla számát és a diák nevét vagy oktatási azonosítóját. Fizethetnek továbbá a postahivatalokban, míg a kijelölt 200 postán iskolakezdési utalvánnyal is kiegyenlíthető a számla. A postahivatalok listája elérhető a kello.hu/diakokesszulok menüben.

A fizetős diákok esetén az iskolakezdés időszakában átvett tankönyvek vonatkozásában a diáknak/szülőnek 2017. szeptember 15-ig rendeléstől való elállási jogot biztosít a KELLO, az adott évi rendelése erejéig. Ebben az esetben a tankönyveket sértetlen állapotban, a KELLO-hoz kell visszaküldeni. Elállás esetén a posta- vagy egyéb költségek megfizetéséről a szülőnek/gondviselőnek kell gondoskodnia.

Visszaküldési cím: Könyvtárellátó Nonprofit Kft.  (Üllő) Budaörs, OLK 1000.

Az így postázott tankönyveket ellenőrizzük, visszaküldésük jogosságát kivizsgáljuk. Abban az esetben, ha nem indokolt a visszáruzás a szülő részéről (pl.: nincs iskolaváltás, osztályismétlés, költözés stb.; a tankönyvek nem a 2017/2018-as tanévre lettek megrendelve; kifogásolható a minőségük, pl.: pecsétesek, szakadtak, stb.) a KELLO nem visszáruzza a tankönyveket.

Megértésüket, segítő együttműködésüket megköszönve,

Üdvözlettel:

Könyvtárellátó Nonprofit Kft.




Oktatási Hivatal tájékoztatója a köznevelési intézmények részére a magyar gyermekvédelmi rendszer működéséről


Tájékoztató




Tájékoztató általános iskolásoknak


A 2018/2019-es tanévben a következő évfolyamokat indítjuk.


1) SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉS  -   9.évfolyam

-  hajós osztály – 4 évfolyam - tagozatkód: 0162

-  szállodahajós osztály – 4 évfolyam - tagozatkód: 0163

Nyelvi előkészítő osztályok

-  hajós osztály - 1 év nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyam - tagozatkód: 0164

-  szállodahajós osztály – 1 év nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyam - tagozatkód: 0165


2) SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉS   -    9.évfolyam

- Hajós szakmunkás – 3 évfolyamos képzés - tagozatkód: 0171

- Kishajóépítő- és karbantartó – 3 évfolyamos képzés - tagozatkód: 0172

A szakképzés befejezése után választható + 2 év /érettségire felkészítés/


A benyújtott felvételi kérelmek rangsorolásának szempontjai:

Tanulmányi eredmények (a 7. osztály év végi és a 8. osztály félévi eredményei) és

pályaorientációs beszélgetés alapján.


Részletes tájékoztató


Regisztrációs lap





PÁLYÁZATI FELHÍVÁS


Iskolánk épületének felépülése 70., valamint a hajós szakképzés megkezdésének 50. évfordulója alkalmából


plakát-, rajz- és fotópályázatot hirdetünk


Pályázni lehet

-      az iskola épülete és környezete,

-      a Hunnia, a közel százéves oktatóhajó,

-      a hajózás és az iskolai élet kapcsolata

témakörökben, szabadon választott technikákkal készült (fekete-fehér vagy színes, saját készítésű fénykép, montázs, ceruzarajz, akvarell) alkotásokkal.

Osztályközösségek és tanulók, valamint az egykor nálunk végzett öregdiákok egyéni munkáit egyaránt várjuk!


Leadási határidő: 2018. május 1.


Az elkészült munkák leadása személyesen, postai vagy elektronikus úton történhet.

Személyesen: az iskola könyvtárában, Keresztessy Csaba könyvtáros részére, munkanapokon 8-14 óra között;

postai úton: a BGSZC Magyar Hajózási Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája (1131 Budapest, Jász utca 155. ) Keresztessy Csaba könyvtárosnak címezve;

e-mail: a hajozasi.keresztessy@gmail.com e-mail címre elküldve.


A leadáskor kérjük az alábbi adatok feltüntetését:

·        a pályamű címe,

·        készítőjének neve, telefonszáma,

·        e-mail címe.

A postai úton beküldött pályaművek – azok kézbesítése során történő - esetleges elvesztéséért, sérüléséért az iskola nem vállal felelősséget.

(A beküldött pályamunkák tartalmi, valamint szerzői jogi felelőssége a pályázót terheli.)

A beérkezett pályaművek kiállításra kerülnek az iskola épületében, a helyezésekről az iskola diákjai és dolgozói szavazással döntenek.


Az ünnepélyes díjkiosztásra várhatóan 2018 októberében, a jubileumi rendezvény keretében kerül sor.


A legjobb csoportos és egyéni munkák készítői - kategóriánként –értékes jutalomban részesülnek, valamint a díjazott munkák publikálásra kerülnek az iskola honlapján és közösségi oldalán is.


Az iskola vezetése és nevelőtestülete




EUROSKILLS BUDAPEST 2018


Versenyfelhívás




Tájékoztatjuk a 9. évfolyamra jelentkezőket, hogy a 2018/19-es tanévben indítandó osztályok tagozatkódja a következő


1)      SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉS

- hajós osztály – 4 évfolyam - tagozatkód: 0162

- hajós osztály - 1 év nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyam - tagozatkód: 0164

- szállodahajós osztály – 4 évfolyam - tagozatkód: 0163

- szállodahajós osztály – 1 év nyelvi előkészítő évfolyam + 4 évfolyam - tagozatkód: 0165


2)      SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉS

- Hajós szakmunkás – 3 évfolyamos képzés - tagozatkód: 0171

- Kishajóépítő- és karbantartó – 3 évfolyamos képzés - tagozatkód: 0172

A szakképzés befejezése után választható + 2 év /érettségire felkészítés/


Iskolánk OM azonosítója: 203031

Feladatellátási hely: 014




Tájékoztatjuk a 2018/2019-es tanévre jelentkező általános iskolásokat, hogy a „Felvételi jegyzék” a felső menüsor „Beiskolázás” menüpontja alatt érhető el.




Tájékoztató a 2018/2019. tanévre vonatkozó tankönyvrendelés szülői jóváhagyásával kapcsolatban


Tájékoztató




Tájékoztatjuk a 2018/2019-es tanévre jelentkező általános iskolásokat, hogy a „Felvételi rangsor” a felső menüsor „Beiskolázás” menüpontja alatt érhető el.




A szakmai komplex javítóvizsga jelentkezési lapja letölthető az alábbi linken.

2018. augusztus 31-ig kitöltve az iskolában leadandó!!!


Jelentkezési lap




NYÍLT NAP 2017. NOVEMBER 9. 10 óra


Tájékoztatjuk a november 9-i (csütörtök) Nyílt napi rendezvény iránt a

regisztrált érdeklődőket, hogy a Hullám hajóra 10 órakor kezdődik a beszállás

a Budapest IV. kerület „Újpest Árpád út Hajóállomás” kikötőben.




Kedves leendő diákunk!


2017. június 22–én, csütörtökön 9:00 – 12:00–ig van a beiratkozásod napja!


Kérjük, hozd magaddal a következőket, hogy gördülékenyen menjen az ügyintézés:


                  »       általános iskolai bizonyítvány

                  »       igazolványaid (személyi igazolvány, lakcímkártya, TAJ kártya, adóazonosító jel)

                  »       NEK – adatlap (a diákigazolvány igényléséhez)

                  »       orvosi igazolás


Ne feledd, ezen a napon kell befizetni a gólyatábor részvételi költségét (12.000. Ft/fő), illetve iskolapólót is tudsz rendelni (2.000. Ft/db)

A beiratkozás során kell nyilatkoznod arról is, hogy milyen nyelvet szeretnél tanulni.

(angol – német)




Tagintézmény-vezetői programmal kapcsolatos véleményezés


Véleményezés


Tagintézmény-vezető választás szavazási eredménye


Szavazás




Tagintézmény-vezető pályázat


Magyar Szilvia Anna pályázata




Iskolánk az alábbi programmal idén is részt vesz április 21-én 

a Szakmák Éjszakája rendezvénysorozaton :





Tisztelt Szülők!


Tájékoztatjuk Önöket, hogy ettől az évtől az iskolánkban tanuló diákok szülei számára is elérhetővé válik a KELLO oldalán a „Szülői felület”, melynek segítségével, más iskolákhoz hasonlóan, szeretnénk a tankönyvrendeléssel kapcsolatban Önökre háruló feladatok elvégzését megkönnyíteni. Ez kiváltja az eddigi papír alapú „Szülői jóváhagyást”, meggyorsítva és - iskolánk környezetvédelemmel kapcsolatos hitvallásához igazodva – ÖKO-szemléletűvé teszi az engedélyezés folyamatát.


A szuloifelulet.kello.hu weboldalon az alábbi funkciók lesznek elérhetők.

A szülő megtekintheti a gyermeke részére megrendelt tankönyvek listáját, valamint jóváhagyását, illetve módosítási kéréseit jelezheti a Tankönyvfelelős részére:

-gyermeke(i) tankönyvrendelésével,

-gyermeke(i) iskola által nyilvántartott személyes adataival (ez a funkció adatvédelmi okokból regisztrációhoz kötött) kapcsolatban.

Bejelentkezni a település (Budapest), az iskola neve (Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Magyar Hajózási Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája) legördülő menüből történő kiválasztásával, valamint gyermeke oktatási azonosítójának megadásával lehet.


Kérem a jóváhagyást, illetve a módosítási kérelmeket

2017. április 24-ig

vezessék fel a felületre!


A fizetős státuszú gyermekek szülei részére az eddigi csekkes fizetési mód mellett, lehetőséget nyújt a KELLO elektronikus számla igénylésére és más fizetési módok választására (utalás, bankkártyás fizetés).

A szülői felületen a szülő által jelzett módosítási igényekről az iskola értesítést kap. A módosítási kérések elfogadása, végrehajtása - a szülő módosítási szándéka - mindaddig nem jelent tényleges adatváltozást, amíg a jogosult tankönyvfelelős azt át nem vezeti.

Kérem, éljenek az új lehetőséggel!

Üdvözlettel:

Keresztessy Csaba

tankönyvfelelős




Kedves nyolcadikos diákok, érdeklődők!


Ebben az évben is elindítjuk a most már hagyományosnak nevezhető, ingyenes előkészítő tanfolyamunkat a nyolcadikos diákoknak, melyet november 16–tól, szerdai napokon 15.00-16.30-ig tartunk.

Jelentkezni Vásárhelyi Mónika iskolatitkárnál lehet a 06/1-340-8346–os telefonszámon vagy személyesen munkanapokon 7.30 -15.30 között.




Keresztféléves kkv képzés


A keresztféléves kis- és középvállalkozások ügyvezetője I.-II. képzésünkre 2017. január 20-ig lehet jelentkezni.


A jelentkezési lap a "FELNŐTTOKTATÁS KKV" menüpont alatt található.




Véradás


A Magyar Vöröskereszttel véradást szervezünk 2017. 01.31-én, kedden 09:00 és 12:00 között az iskolában. Számítunk a 18 év felettiek segítőkészségére.




Kedves nyolcadikos diákok, érdeklődők!


Mindenkit sok szeretettel várunk NYÍLT NAPJAINKON!


·        2016. november 10–én az ISKOLAHAJÓN:


                      - a regisztrációkat október 28-ig a bachpeter79@gmail.com e-mail címre várjuk

                      - helyszín: Újpesti-öböl, az Északi vasúti összekötő híd pesti hídfőjénél

                         


·        2016. november 14–én az iskolában várjuk a kedves érdeklődő diákokat és szüleiket

(regisztráció: bachpeter79@gmail.com)!




Hajós nyílt nap


http://nav-services.hu/hirek/hir/43/erdekel_a_folyami_hajok_vilaga_hajos_nyilt_nap_2016_oktober_29_budapest




Tisztelt érdeklődők!


Hajós nyílt napunkra a regisztráció véget ért!


November 10–én, csütörtökön a nagy létszámú érdeklődés végett a hajós nyílt napunkat két részletben tartjuk meg.

Az első turnusnak 9:00-kor, míg a második turnusnak 11:15-kor indul a program, mely kb. 2 órás időtartamú. Beszállás: BKV hajók „Újpest, Árpád út” kikötőjében. (Kérünk mindenkit, hogy indulás előtt negyedórával korábban érkezzen!)

Az iskolai nyílt napra továbbra is lehet jelentkezni a bachpeter79@gmail.com email címen!




Hungexpo kiállítás


Október 11-12-én a Hungexpora vártunk Benneteket a SzakMázz pályaválasztási kiállításra. A két nap alatt több száz érdeklődő diákkal, szülővel és osztályfőnökkel találkoztunk.

Köszönjük az érdeklődést, reméljük, viszontlátjuk egymást nyílt napjainkon (november 10-én az iskolahajón és november 14-én iskolánkban), illetve

 2017. szeptember 1-től mint leendő matrózpalánta köszönthetünk Titeket!


                                   


A kiállítás során egy kis játékra is invitáltuk közönségünket, melynek során kipróbálhattatok néhány olyan feladatot, melyeket egy matróznak kell elvégeznie a munkája során.

ÉS MOST DOBPERGÉST KÉRÜNK!!!!!!



A játék győztese Kovács László, aki egy kétszemélyes sétahajókázáson vehet részt az Európa rendezvényhajó felajánlásának jóvoltából.

GRATULÁLUNK!




Komposztálás az iskolában


Április elején "üzembe helyeztük" iskolánk két új komposztálóját. A munkában a 13.C osztály vett részt.





Első centrumos sportnap


Kilenc fős csapattal vettünk részt az első centrumos sportversenyen. A verseny változatos számokból állt. Bár elsők nem lettünk, de utolsók sem. Köszönjük a szervezőknek és a résztvevőknek! 

Képes beszámoló: 


https://www.youtube.com/watch?v=FzmAZylwwmk







Tagintézmény-vezetői pályázati felhívásra benyújtott vezetői program és véleményezése


Pályázat


Vélemények


Szavazatok




Tavaszi hajós kirajzás


Iskolánk érdeklődő tanárai és tanulói április 17-én a "Sopron" fedélzetéről tekintették meg a nagy hajós kirajzást. Hajónk volt az esemény vezérhajója. 

A hajón végzős technikusaink látták el a szolgálatot. 

Köszönjük e szép és tanulságos élményt!






Madárgyűrűzés az iskolában május 13-án


Iskolánkban először tartottunk madárgyűrűzést. Kocsi Attila madarász sikeresen befogott két házi rozsdafarkút, ám nemcsak meggyűrűzte őket, hanem nagyon sok érdekes dolgot mesélt tanulóinknak, tanárainknak, sőt a szomszédból átsétáló ovisoknak is. Érdeklődőknek további információ: http://www.mme.hu/


                       

  



Kiváló eredmények a budapesti atlétikai diákolimpián


Április 26-27-én került megrendezésre az V., VI. korcsoportos atlétikai verseny.

Versenyzőinknek az ellenfeleken kívül a hideg, esős idővel is fel kellett venniük a küzdelmet. Mindenki remekül helytállt a magas létszámú versenyszámokban. Kiemelkedően teljesített Váradi Norbert (11.C), aki az igen előkelő 7. helyet szerezte meg a 3000m-es síkfutásban, valamint a fiú 4x400m-es váltó (Négyesi Sándor, Hovanecz Márk, Tánczos Regő, Kovács Roland), amely a 4. helyen ért célba.


További versenyzők:


Nagy Gábor (4x100m),

Balogh Norbert (4x100m),

Váradi Timóteus (4x100m),

Kocsis Viktória (100m),

Joó Ádám (100m),

Mogyorósi György (100m)

Kovács Roland (800m)


Gratulálunk minden résztvevőnek!




Hajós kiállítás az aulában


Péntektől megtekinthető iskolánk új kiállítása. Az érdeklődők láthatják Dr. Lengyel Árpád személyes tárgyait, ő volt az a hajóorvos, aki 104 évvel ezelőtt a Carpathia fedélzetén mentette a Titanic túlélőit. 

Emellett megtekinthetőek Kovács Csaba tanár úr tengerészeti relikviái éppúgy, mint egy csodálatos hajómakett, amelyet Burján Ferenc, iskolánk első igazgatója bocsátott rendelkezésünkre.





Érettségi vizsgák időpontjai 2016 május-június 



Írásbeli vizsgák:

Május 2. 8:00 Magyar nyelv és irodalom

Május 3. 8:00 Matematika

Május 4. 8:00 Történelem

Május 5. 8:00 Angol nyelv

Május 6. 8:00 Német nyelv

Május 11. 8:00 Biológia

Május 12. 8:00 Informatika

Május 13. 14:00 Földrajz


Szóbeli vizsgák

12. A: Június 20-22.

12. B: Június 13-14.

12. C: Június 14-15.

13. C: Június 16-17.

13. D: Június 22-24.


Felhívjuk minden vizsgázó figyelmét, hogy a vizsga kezdete előtt 45 perccel jelenjen meg a vizsga helyszínén.





BEIRATKOZÁS


2016. június 23-án (csütörtök) 9.00-12.00 óra között

  BGSZC Magyar Hajózási Szakközépiskolája és Szakiskolája

    1131 Budapest XIII., Jász u.155. Tel.: (1)340-346


A beiratkozáshoz szükséges:        

általános iskolai bizonyítvány

tanulói azonosító szám (7-es számmal kezdődő 11 jegyű szám)

személyi igazolvány és lakcímkártya

taj-kártya

aláírt és kitöltött igénylőlap tanulói tankönyv támogatáshoz (kérjük akkor is kitölteni, ha nem jogosult a támogatásra)

NEK-adatlap (tudnivalók lentebb)


FONTOS TUDNIVALÓK A DIÁKIGAZOLVÁNYRÓL!

Az igénylés menete (a beiratkozást megelőzően):

1./ Bármelyik okmányirodát felkeresni ingyenes fényképkészítés igénybevételéhez.

     Ehhez vinni kell: születési anyakönyvi kivonatot, vagy más érvényes személyazonosító okmányt (személyi igazolványt, útlevelet, jogosítványt).

2./ Az okmányirodában kapott NEK-adatlapot a beiratkozáskor az iskolába elhozni.

3./ Az elkészült diákigazolványt a tanulók a lakcímükre kipostázva kapják meg.

A kollégiumi elhelyezésről az érintett tanulók a beiratkozáskor kapnak bővebb tájékoztatást.






Tisztelt Jelentkezők!


Az ideiglenes felvételi listákat a "beiskolázás" menüpont alá tartozó "felvételi rangsor" alatt találják. 





Iskolánk tanulójának fotója fődíjat nyert!



Gratulálunk Badacsonyi Csaba 13.C osztályos tanulónak, aki a Középiskolások Fotóművészeti alkotásainak pályázatán vett részt. A zsűri "Mindig vársz" című fotóját fődíjban részesítette.






Gratulálunk Lucának!


Nyírfás Luca, 13.C osztályos tanulónk a hétvégi Országos Diákolimpián 100 m mellúszásban az előkelő 9. helyet szerezte meg a 22 induló között. Büszkék vagyunk rád, Luca!






Atlétáink szereplése


2016. március 9-én iskolánk csapata első alkalommal vett részt a Budapesti Atlétikai Bajnokságon. A fiúk mellett egy lány csapattal szerepeltünk a megmérettetésen. Összesítve a 24. helyet szereztük meg a 35 csapatból. Legjobb helyezést súlylökő fiú "A" csapatunk ért el. Gratulálunk minden résztvevő tanulónknak és Csőke Andrea tanárnőnek!


György Ádám 9. B

Horváth Krisztián 9. B

Tánczos Regő 9. A

Hovanecz Márk 9. A

Kocsis Viktória 9. A

Négyesi Sándor 9. A

Bakó Dávid 9. A

Baté Dávid 10. A

Janik Olivér 11. A

Németh Gábor 11. A

Schuck Márton 11. A

Nagy Gábor 11. A

Balogh Norbert 11. A

Meszlényi Márk 11. A

Papp Zoltán 12. B

Jámbor Dávid 12. B

Péteri Gergely 13. C

Sárközi Attila 13. C

Lőrincz Tamás 13. C

Nyírfás Luca 13. C

Kucsera Alexandra 13. C






A megváltozott időpont ellenére az idén is sok diák részvételével kerül megrendezésre az érettségire felkészítő intenzív kis matek kurzusunk!

Jó kis hétvége lesz!


                               





Kedves nyolcadikos jelentkezők!


OM azonosítónk: 203031

Iskola telephely kód (feladatellátási hely): 014


Tagozatkódok:


1) szakközépiskolai képzés (jövő tanévben szakgimnázium)(4 éves)

(érettségire felkészítő középiskolai oktatás)

»    közlekedésgépész ágazat

     (kimenet: hajózási technikus, tagozatkód:162)

»    közlekedés ágazat

     (kimenet: vízi közlekedés-üzemvitel-ellátó, tagozatkód:161)


2)   szakiskolai képzés (jövő tanévben szakközépiskola)(3 éves)

»    matróz–gépkezelő szakképesítés (171)

»    kishajóépítő, - karbantartó (172)




Diákolimpiai úszócsapatunk!


2016. január 23-án iskolánkat az alábbi tanulók képviselték a BVSC uszodában megrendezett budapesti diákolimpián:


Járvás Máté 9.A

Kovács Roland 9.A

Molnár Norbert 9.B

Balogh Vivien 12.A

Kovács Csaba 12.A

Lelovics Dávid 12.B

Papp Zoltán 12.B

Nyírfás Luca 13.C

Barsán Ádám 13.C

Péteri Gergely 13.C


A csapatot összefogta és szívét-lelkét adta Csőke Andrea testnevelő tanár. Gratulálunk mindannyiuknak!


                                   




Gratulálunk! 


Balogh Gábor, Nagy Gábor, Németh Gábor és Rónai Robin első helyezést ért el az iskolák közti országos bocsa bajnokságon.


A sportág szabályairól itt olvashatnak: http://www.bocsa.sport.hu/hu/lapok/szabaly.html 







youtube csatorna


Létrehoztuk iskolánk youtube csatornáját. Felkerültek rá a végzős osztályok videói is.

Elérhető két kattintással a bal oldalon található "youtube csatorna" menüpontból.





Kedves nyolcadikos jelentkezők!


Képzéseink tagozatkódjai megváltoztak (ezeket pirossal jelöltük)!


A 2016/17-es tanévben a következő osztályokat indítjuk:


1) szakközépiskolai képzés (4 éves)

(érettségire felkészítő középiskolai oktatás)

»    közlekedésgépész ágazat

     (kimenet: hajózási technikus, tagozatkód:162)

»    közlekedés ágazat

     (kimenet: vízi közlekedés-üzemvitel-ellátó, tagozatkód:161)


2)   szakiskolai képzés (3 éves)

»    matróz–gépkezelő szakképesítés (171)

»    kishajóépítő, - karbantartó (172)





TÁJÉKOZTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK


Az alábbi hivatkozásra kattintva olvasható iskolánk tájékoztatója általános iskolásoknak:


tajekoztato





Nyílt  napok


2015. nov. 5. 09.00 az iskolahajón előadásokkal, sétahajózással (beszállás 08.45-kor a Hunnia iskolahajóra az Újpesti-öbölben az Északi vasúti összekötő híd pesti hídfőjétől kb 100 méterre délre, bejárat a "zenn hobby store" mellett).

Regisztrációként részvételi szándékukat kérjük előre jelezzék október 31-ig a mhszki02@gmail.com címre elküldött e-mailben a résztvevők nevének megadásával. Csak regisztrált érdeklődőket - diákokat, szülőket - tudunk fogadni (egy általános iskolai osztályból maximum 4 tanulót).


2015. nov. 17. 13.00-15.00 az iskolában (helyszíni regisztráció, tájékoztató, óralátogatás)


A nyílt napok előtt az alábbi "sulibörzéken" tudnak az érdeklődők velünk személyesen találkozni:


október 6-7. Budapest Hungexpo B pavilon "Szakmázz" pályaválasztási kiállítás (09.00-16.00)

október 10. Veresegyház Mogyoródi út 5-7 Mézesvölgyi Általános Iskola (09.00-14.00)

október 13. Vecsés Bálint Ágnes Kulturális Központ (09.00-14.00)

október 14. Budapest Újlak utcai Ált. Isk. (15.00-18.00)

október 16. Erdőkertes Faluház (15.00-18.00)

október 20. Budapest IX. ker. Thaly Kálmán u.1-7, Szent István Közg. SzKI sportcsarnoka (11.00-16.00)

november 11. Láng Művelődési Központ 1139 Bp Rozsnyai u. 3. (09.00-15.00)




Tisztelt Szülők!


2015. november 17-én - kedden - 16.00 és 18.00 óra között általános fogadónapot tartunk, ahol bármelyik pedagógus kollégánkat felkereshetik.